Klasszis rendezvények

Klasszis TopDesign 2024

Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenye

Időpont

A versenyről

A Klasszis Csoporton belül működő Turizmus Online szakmai portál idén is meghirdeti a hazai teljes Horeca-ágazatot felölelő, a hazai szállodásokat, kisebb és nagyobb vendéglátóhelyeket, külső- és belsőépítészeti tervezőket megszólító Klasszis TopDesign 2024 szakmai versenyét, amely a hazai vendégváró szakma legátfogóbb, legszélesebb spektrumú, rangos nemzetközi zsűrit felvonultató versenye.

2024-ben kiemelt módon várjuk azon vendéglátóhelyek jelentkezését, amelyek gyakorlatilag nem hiányozhatnak egy turista „bakancslistájáról”, de ugyanúgy közkedveltek a helyi fiatalok vagy fiatalos életérzésű városlakók körében. Vagyis ezek azok a helyek, amelyek nyitva tartástól zárásig, bármely időpontban megtelnek, mert olyan egyéni adottsággal rendelkeznek, amelyek odavonzzák a közönséget. Lehet ez egy kulturális érték, vagy különleges megjelenés, lehet mindez együtt, amelyhez esetleg különleges gasztro-koncepció is társul.

A szálláshelyek esetén pedig ez évi kiemelt kategóriánkban olyan pályázatokat várunk, ahol az adott házhoz egy történet – lehet az valós, vagy kitalált – kapcsolódik, ahol az épület és annak környéke, története inspirálta a tervezést és a megjelenést. Ahol a történet elmesélése és megidézése a design elemekben is nyomon követhető, ahol a vendég megtud valamit érkezését követően az adott házról, és a sztori, amit a ház „elmesél” - érdekes számára és vonzó.

Jelentkezési határidő: 2024. szeptember 15.
Pályázatok leadásának határideje: 2024. október 7.

Kik nevezhetnek?

A versenyre tradicionális és modern stílusú kisebb-nagyobb magyarországi

  • éttermek,
  • kávéházak,
  • bárok,
  • bisztrók,
  • sörözők,
  • csárdák,
  • kocsmák,
  • hajók,
  • cukrászdák,
  • szállodák vendéglátóegységei,
  • pincészetek,
  • borászatok

közvetlen nevezését várjuk,

 valamint magyarországi szálláshelyekét, legyen az

  • hazai vagy nemzetközi hotellánc tagja,
  • butikhotel,
  • városi vagy vidéki wellness,
  • panzió,
  • kisebb szálláshely,

és emellett a kialakításuk munkálataiban és a tervezés során részt vevő külső- és belsőépítész tervezők, valamint a Horeca különböző területeire beszállítók is részt vehetnek versenyünkben.

Az egyes kategóriákra a pályázatokat beadhatja a szálláshely, vendéglátóhely képviselője és a projekt tervezője is. A díjakat a pályázat tárgyát képező szálláshelynek, vendéglátóhelynek ítéli oda a zsűri, kivéve a tervezőknek illetve beszállítóknak meghirdetett kategóriákban. A nyertes pályázók logóhasználati szerződést köthetnek a szervezővel, amely kiterjedhet egyaránt a szálláshelyre, vendéglátóhelyre és a tervezőre is.

Útmutató és szabályzat pályázóknak >>>

A Klasszis TopDesign Magyarország egyetlen olyan nemzetközi szintű megmérettetése, amely átfogó módon közelít a dizájnhoz, különleges megoldásokhoz, és annak minden területét értékeli a vendéglátó- és szállodaiparon belül. Ennek megfelelően a versenybe egyaránt nevezhetőek a megfelelő kategóriákban belsőépítészeti, lakberendezési megoldások, illetve különböző, az adott területen fontos kiegészítő termékek, tervezési megoldások, valamint eddig meg nem valósított tervek, amelyek majd a közeljövőben valósulnak meg.

Kategóriák

GASZTRO

1.    Kiemelt kategória 2024-ben:  Az év Klasszis cool-tour vidéki és városi helyszíne 2024
2.    Az év Klasszis TopDesign legjobb vendégélményt kínáló gasztro helye
3.    Az év Klasszis TopDesign étterme - zárt vendégtér 2024
4.    Az év Klasszis TopDesign étterme - nyitott vendégtér, kerthelyiség 2024
5.    Az év Klasszis TopDesign konyhája 2024
6.    Az év Klasszis TopDesign bárja/pub-ja, kávézója, cukrászdája 2024
7.    Az év Klasszis TopDesign borászata/pincészete 2024
8.    Az év Klasszis TopDesign fenntartható vendéglátóhelye 2024
9.    Az év Klasszis TopDesign éttermi arculata 2024
10.    Az év Klasszis TopDesign gasztro tervezője 2024
11.    Az év Klasszis TopDesign gasztro beszállítója 2024
12.    Az év Klasszis TopDesign formaruhája 2024

HOTEL

1.    Kiemelt kategória 2024-ben: Az év Klasszis TopDesign „storytelling” hotele 2024
2.    Az év Klasszis TopDesign legjobb vendégélményt kínáló szálláshelye 2024
3.    Az év Klasszis TopDesign fővárosi 5 csillagos szálláshelye 2024
4.    Az év Klasszis TopDesign fővárosi 3 - 4 csillagos szálláshelye 2024
5.    Az év Klasszis TopDesign vidéki 5 csillagos szálláshelye 2024
6.    Az év Klasszis TopDesign vidéki 3-4 szálláshelye 2024
7.    Az év Klasszis TopDesign spa & wellness részlege 2024
8.    Az év Klasszis TopDesign vendégszobája, lakosztálya 2024
9.    Az év Klasszis TopDesign hotel lobbija 2024
10.    Az év Klasszis TopDesign szállodai kertje/terasza 2024
11.    Az év Klasszis TopDesign szállodai arculata 2024
12.    Az év Klasszis TopDesign hotel tervezője 2024
13.    Az év Klasszis TopDesign fenntartható szálláshelye 2024
14.    Az év Klasszis TopDesign történelmi épülete (szállodája) 2024
15.    Az év Klasszis TopDesign formaruhája 2024
16.    Az év Klasszis TopDesign céges rendezvény helyszíne 2024

A zsűri tagjai

Ács Erzsébet

Ács Erzsébet

elnök
Lakberendezők Országos Szövetsége

Bakody Katalin

Bakody Katalin

Kelet-európai igazgató
Jab Anstoetz KG

Fejes Gergő

Fejes Gergő

belsőépítész, a Plusdesign Studio alapítója
Plusdesign Studio Kft.

Flesch Tamás

Flesch Tamás

elnök
Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége

Ariana Grüll

Ariana Grüll

építész, belsőépítész
Arkan Zeytinoglu Architects Wien, Austria

Kéry Balázs

Kéry Balázs

belsőépítész, a Kroki Stúdió alapító- társtulajdonosa
Kroki Stúdió

Pesti István

Pesti István

Executive Chef, gasztronómiai tanácsadó
Platán Gourmet étterem, LUA Resort Balatonfüred

Pozsár Péter

Pozsár Péter

építész
Hello Wood - alapító

Lisa Sigl

Lisa Sigl

szállodaigazgató
Hotel Schwarzer Bär****, Linz, Austria

dr. Szalók Csilla

dr. Szalók Csilla

közgazdász, a BGE intézeti tanszékvezetője
Budapesti Gazdasági Egyetem

Rodrigo Tellez Acosta

Rodrigo Tellez Acosta

Senior Interior designer
Lissoni Associati

Vágó Ágnes

Vágó Ágnes

főszerkesztő
Turizmus Online Klasszis Média

Támogatóink



Médiapartnerek